A kohók

Az első kohók a 14. század végén vették át a bucatűzhelyek helyét. A kohók gazdasági szempontból már ipari üzemnek tekinthetők.
Ezekben a kohókban már nem állítottak elő lágy kovácsvas-bucákat vagy más néven medvéket. Itt a kohóból már a nyersvas folyik ki.
A megmerevedett nyersvas újbóli felolvasztása kovácsvasat tudtak nyerni. ezáltal megszüntették a vasbucákkal járó nehézségeket. Az így nyer vas jóval tisztább lett és kevesebb utómunkálatot igényelt.
Ezáltal terjedtek el az aknás kemencék széles körben.
A kemencét felülről töltik meg:
1. réteg faszén
2. réteg vasérc
Ezekbe a kemencékben már csapoló nyílások is voltak melyek által letudták engedni a megolvadt vasat így nem kellett kibontani a kemencét.
A nyersvasnak további megmunkálás kellett hogy kovácsvasat vagy acélt nyerjenek belőle.
A nyersvas kikészelésénél arra törekedtek hogy a magas C tartalmat és lehetőleg a foszfor, kén és az egyéb káros anyag tartalmat csökkentsék.

Készelési eljárások:

Telítő vagy mártó eljárás

A megmerevedett nyersvasat nyitott alacsony kemencékben faszénnel újra olvasztották mikor elkezdett pépesedni lehúzták a tűzről és eltávolították a rátapadt salakot. A megmaradt darabot eltörték és összekeverték. Így a levegő a vas minden részét átjárta és a C nagyjából kiégett belőle.
ezután a telítés következett.
Telítés:
Az olvadt vasba fakarra erősített vasrudat mártottak és forgatták benne. Az olvadt vas rátapadt a rúdra és ráforrt és golyó keletkezett rajta. A golyóról a salakot kalapálással távolították el. A telítést általában a kemencevas háromnegyed részéig alkalmazták. A maradék vas gyengébb minőségű pogácsákban gyűltek össze. Végezetül a telítőrúdra ráforrt kovácsvasat vízikalapáccsal tábla alakúra kovácsolták. A táblát hosszában kettő vagy három részre vágták és ezekből rudat kovácsoltak.
A munkát egy mester végezte két segéd és egy inas közreműködésével. Hatalmas szakértelmet igényelt és általában ez a tudás apáról fiúra szállt.

Frissítő eljárás:

150 kg nyersvasat kemencében faszén segítségével többször egymás után megolvasztottak. a Megolvadt vasat kavarás és forgatás közben lecsepegtették miközben a szennyeződések leginkább a szén kiégett belőle és kb. 4 óra alatt 120 kg acél keletkezett.
Ez az eljárás kifejezetten drága volt mert 100 kg acél előállításához 1 köbméter faszenet égettek el.
Ebből az eljárásból fejlődött ki 1874-ben az úgynevezett puddle - kavaró eljárás.

A frissítéssel vagy kavarással kikészelt kovácsvasat hegesztett vasnak, helyesebben hegesztett acélnak nevezzük.

Az aknáskemencék továbbfejlődtek így jöttek létre a nagyolvasztók


Körszerelvényű aknás kemence más néven nagyolvasztó

• Torok: A nagyolvasztóprofil legmagasabban elhelyezkedő eleme, itt adagolják be az elegyet (a vasérc, a koksz és a salakképző anyagok meghatározott arányú keverékét), és itt távozik el a torokgáz.
• Akna: A nagyolvasztó csonkakúp alakú része, a kemence legnagyobb eleme. A lefelé bővülő alakot egyrészt a hőmérséklet emelkedése következtében bekövetkező térfogat-növekedés, másrészt a lefelé haladó elegyoszlop és a felfelé haladó gázok sebességének mérséklése indokolja (a gázok redukáló hatása így jobban érvényesülhet).
• Szénpoha: Viszonylag rövid hengeres rész, itt játszódnak le a salakképződési folyamatok.
• Nyugvó: Itt már gyakorlatilag csak folyékony halmazállapotú fázisok vannak (kivéve a kokszot).
• Fúvósík: A medence felső részén van. Itt helyezik el körben a levegő befújására alkalmas fúvókákat. Ez az a hely, ahol a koksz oxidációja (elégése) megtörténik, hő fejlődik és redukálógáz képződik.
• Medence: A nagyolvasztó gyűjtő eleme. Itt gyűlik össze a folyékony nyersvas és salak, de bizonyos metallurgiai folyamatok is lejátszódnak. A két fázis (vas és salak) a fajsúlykülönbség alapján elkülönül egymástól, így a feljebb elhelyezett nyíláso(ko)n a salakot, alul pedig a nyersvasat lehet lecsapolni. Előfordul – főleg kisebb méretű kohóknál – hogy külön salakcsapoló nyílást nem építenek.

A Govasdiai (Ó-Limperti) nagyolvasztó kibélelési terve az 1849-iki évadra, az üzembehozatal előtt és kifúvás után.

A 18. században a legnagyobb faszenes kohó az Urálban épült a magassága 13 méter volt.
A kohó magasodásával az akna alakja is megváltozott. A kohó tűzterét beszűkítették hogy a kisebb tér által nagyobb hőmérsékletet tudjanak létrehozni.A szűk medencének viszont hátránya volt hogy a salakot nehezen tudták eltávolítani. Ezért a medencét nyitott mellel építették ki. A nagyolvasztók a 19. század második felében nyerték el magas és karcsú alakjukat. A medencéhez itt már minden oldalról hozzá  lehetett férni.