Boldog karácsonyt! Merry Christmas ......

Ruumsaid juulup

Hyvaa joulua

Joyeux Noel

Gledileg Jol

 Pozdrevlyayu s prazdnikom Rozhdestva is Novim Godom

 God Jul Och Ett Gott Nytt Ar

Fröhliche Weihnachten

A kohók

Az első kohók a 14. század végén vették át a bucatűzhelyek helyét. A kohók gazdasági szempontból már ipari üzemnek tekinthetők.
Ezekben a kohókban már nem állítottak elő lágy kovácsvas-bucákat vagy más néven medvéket. Itt a kohóból már a nyersvas folyik ki.
A megmerevedett nyersvas újbóli felolvasztása kovácsvasat tudtak nyerni. ezáltal megszüntették a vasbucákkal járó nehézségeket. Az így nyer vas jóval tisztább lett és kevesebb utómunkálatot igényelt.
Ezáltal terjedtek el az aknás kemencék széles körben.
A kemencét felülről töltik meg:
1. réteg faszén
2. réteg vasérc
Ezekbe a kemencékben már csapoló nyílások is voltak melyek által letudták engedni a megolvadt vasat így nem kellett kibontani a kemencét.
A nyersvasnak további megmunkálás kellett hogy kovácsvasat vagy acélt nyerjenek belőle.
A nyersvas kikészelésénél arra törekedtek hogy a magas C tartalmat és lehetőleg a foszfor, kén és az egyéb káros anyag tartalmat csökkentsék.

Készelési eljárások:

Telítő vagy mártó eljárás

A megmerevedett nyersvasat nyitott alacsony kemencékben faszénnel újra olvasztották mikor elkezdett pépesedni lehúzták a tűzről és eltávolították a rátapadt salakot. A megmaradt darabot eltörték és összekeverték. Így a levegő a vas minden részét átjárta és a C nagyjából kiégett belőle.
ezután a telítés következett.
Telítés:
Az olvadt vasba fakarra erősített vasrudat mártottak és forgatták benne. Az olvadt vas rátapadt a rúdra és ráforrt és golyó keletkezett rajta. A golyóról a salakot kalapálással távolították el. A telítést általában a kemencevas háromnegyed részéig alkalmazták. A maradék vas gyengébb minőségű pogácsákban gyűltek össze. Végezetül a telítőrúdra ráforrt kovácsvasat vízikalapáccsal tábla alakúra kovácsolták. A táblát hosszában kettő vagy három részre vágták és ezekből rudat kovácsoltak.
A munkát egy mester végezte két segéd és egy inas közreműködésével. Hatalmas szakértelmet igényelt és általában ez a tudás apáról fiúra szállt.

Frissítő eljárás:

150 kg nyersvasat kemencében faszén segítségével többször egymás után megolvasztottak. a Megolvadt vasat kavarás és forgatás közben lecsepegtették miközben a szennyeződések leginkább a szén kiégett belőle és kb. 4 óra alatt 120 kg acél keletkezett.
Ez az eljárás kifejezetten drága volt mert 100 kg acél előállításához 1 köbméter faszenet égettek el.
Ebből az eljárásból fejlődött ki 1874-ben az úgynevezett puddle - kavaró eljárás.

A frissítéssel vagy kavarással kikészelt kovácsvasat hegesztett vasnak, helyesebben hegesztett acélnak nevezzük.

Az aknáskemencék továbbfejlődtek így jöttek létre a nagyolvasztók


Körszerelvényű aknás kemence más néven nagyolvasztó

• Torok: A nagyolvasztóprofil legmagasabban elhelyezkedő eleme, itt adagolják be az elegyet (a vasérc, a koksz és a salakképző anyagok meghatározott arányú keverékét), és itt távozik el a torokgáz.
• Akna: A nagyolvasztó csonkakúp alakú része, a kemence legnagyobb eleme. A lefelé bővülő alakot egyrészt a hőmérséklet emelkedése következtében bekövetkező térfogat-növekedés, másrészt a lefelé haladó elegyoszlop és a felfelé haladó gázok sebességének mérséklése indokolja (a gázok redukáló hatása így jobban érvényesülhet).
• Szénpoha: Viszonylag rövid hengeres rész, itt játszódnak le a salakképződési folyamatok.
• Nyugvó: Itt már gyakorlatilag csak folyékony halmazállapotú fázisok vannak (kivéve a kokszot).
• Fúvósík: A medence felső részén van. Itt helyezik el körben a levegő befújására alkalmas fúvókákat. Ez az a hely, ahol a koksz oxidációja (elégése) megtörténik, hő fejlődik és redukálógáz képződik.
• Medence: A nagyolvasztó gyűjtő eleme. Itt gyűlik össze a folyékony nyersvas és salak, de bizonyos metallurgiai folyamatok is lejátszódnak. A két fázis (vas és salak) a fajsúlykülönbség alapján elkülönül egymástól, így a feljebb elhelyezett nyíláso(ko)n a salakot, alul pedig a nyersvasat lehet lecsapolni. Előfordul – főleg kisebb méretű kohóknál – hogy külön salakcsapoló nyílást nem építenek.

A Govasdiai (Ó-Limperti) nagyolvasztó kibélelési terve az 1849-iki évadra, az üzembehozatal előtt és kifúvás után.

A 18. században a legnagyobb faszenes kohó az Urálban épült a magassága 13 méter volt.
A kohó magasodásával az akna alakja is megváltozott. A kohó tűzterét beszűkítették hogy a kisebb tér által nagyobb hőmérsékletet tudjanak létrehozni.A szűk medencének viszont hátránya volt hogy a salakot nehezen tudták eltávolítani. Ezért a medencét nyitott mellel építették ki. A nagyolvasztók a 19. század második felében nyerték el magas és karcsú alakjukat. A medencéhez itt már minden oldalról hozzá  lehetett férni.

Weapons that made Britain: armour and sword

ARMOUR

SWORD

Kohászat: A kezdetek

                                            Magasított bucakemencékből kialakult vasolvasztó



Kezdetek kezdetén a kohászok bucatűzhelyeket használtak arra hogy előállítsák a vasat illetve a vasbucákat.
A kemencébe faszénre raktak vasércet majd ezt ismételten faszénnel fedték be. A buca kemencékben a vasgyártáshoz sok levegőre volt szükségük ezért eleinte magas dombokra vagy hegyoldalba létesültek leginkább ezek a tűzhelyek, azután a völgyekbe illetve folyópartokra készítik. A buca-kemencékben a nyersvas sosem érte el a teljes folyékony állapotot. A kemence 800°C-ra tudta felmelegíteni a nyersvasat maximálisan. A buca kemencéket váltja fel az aknakemence ezeket már fújtatókkal is ellátták. Magasabbak voltak így nagyobb mennyiségű vasat tudtak előállítani.
Az ércből kiolvadt az alacsonyabb olvadáspontú salak, a különböző vas-oxidok nagy része a faszén karbon tartalmával illetve az abból képződött CO segítségével fokozatosan redukálódott. A 8-12 órás munka végeredménye egy szivacsos szerkezetű, többé-kevésbé képlékeny salak zárványokkal szennyezett kis széntartalmú vastömb volt. Ennek a neve a buca (massa ferri, lupus, luppa).
A 14. századi Európában a bucatűzhelyeket a völgyekbe építik folyók és patakok partjaira. A szél a dombtetőkön nem volt egyenletes így elkezdték használni a bőrből készült fújtatókat. Ezek a fújtatók páros fújtatók voltak. Az egyik kifújta a levegőt a másik pedig új levegőt szívott be.
Ezekben a tűzhelyeken leginkább csak barnavasércet tudtak olvasztani mivel a tiszta vas olvadási hőmérséklete 1530°C ezt nem tudták elérni.

Ezt a bucát a kemencéből kihúzva újraizzítással kalapálták, tömörítették, hogy a megmaradt salak távozzon.18 A fém, amit így kaptak nagy ferrit  kristályokból állt és kevés szenet tartalmazott ezért karburizálni kellett, hogy egy megfelelő tulajdonságú anyag jöjjön létre. A karburizáció során a fémet magas hőfokra hevítették 1500°C-ra egy olyan anyaggal,aminek  magas széntartalma volt. Az eljárás során a magas széntartalmú anyagból a fémbe vegyülve a szén egy megfelelőbb széntartalmú acélt hozott létre. A bucát kalapálással tömörítették és többszöri újramelegítéssel, kovácsrevével, ércporral összegyúrva, hajtogatással és hegesztéssel átkovácsolva tisztították meg a salaktól. Erre az eljárásra az első említés a 12. századból származik.

A reve nem más, mint egy három rétegből álló vasoxid kéreg a hevített vason. Ez három vas-oxid rétegből áll:
Fe2O3 – hematit, Fe3O4 – magnetit, FeO – wüstit

Néhány szakkifejezés: (A kifejezések Magyarországon voltak használatban a 13. – 15. században)
Metallum ferri – vasérc, vaskő
Malleus – hámor
Officina ferraria – a vastermelő üzem
Massa ferri – vas buca

A vasbucák kb 4-5 kg-t nyomtak majd csak később amikor már a tűzhelyek is nagyobb teljesítményűek voltak akkor tudtak előállítani nagyobb 50kg-s bucákat is. A folyamat végére alig az anyag fele maradt meg ez viszont nagyon tiszta acél volt.
Az ezt követő tűzhelyek falai már 2-6 méter magasak ezek voltak az úgynevezett aknakemencék. Több faszenet tudnak beletenni így nagyobb hőmérsékletet tudnak elérni. Ezeket hívják darabosérc-kemencéknek.
Az ezekben nyert vasbucát nevezték bocsnak vagy medvének. Ezek nagysúlyúak voltak és ezáltal csak úgy tudták a kemencéből kiemelni hogy annak az elejét kibontották. 8-12 óráig tartó olvasztással 12 métermázsa vasat termelhettek ki. Ezekhez a tűzhelyekhez már nagy akár 5 méter hosszú fújtatókat használtak. ezeket vízikerék hajtotta meg. A vasérnek és a faszén mennyiségének kétszer annyinak kellett lennie mint amennyi vasat kitermelni szándékoztak.

A darabosérc kemencék magassága később már a 10 métert is meghaladták. ezek az aknakemencék már a mai nagyolvasztók előzményei voltak.

Felhasznált irodalom:

http://www.oakeshott.org/metal.html

Simon Sándor: Fémipari alapképzés szakmai gyakorlat

Dr. Török Béla: A vas archometallurgiája és ipartörténete

http://www.slidefinder.net/V/vas_archeometallurgi%C3%A1ja_ipart%C3%B6rt%C3%A9nete/a_vas_archeometallurgiaja/30404029

http://www.wealdeniron.org.uk/belg.htm

Vidovszky István: XVIII. és XIX: században kézműves technológiával készített kovácsoltvas épületszerkezeti
elemek vizsgálata.

Dr. Seregi György – Kristófi Ákos: Kovácsművesség 2005, 9o. – 10. o.

Václav Koval: Élet és halál féme a vas1965 Táncsics kiadó, Budapest

 A Magyar Királyság vaskohászata a Rákóczi-szabadságharc előestéjén és idején

 Dr. Török Béla: A vasérctől a vastárgyig…

Halmágyi – Riedel: Régi fegyverekről

Kohászat tudományának megalapítása 1

René Antoine Ferchault de Réaumur

A kohászati tudomány első hivatalos tudósa
(La Rochelle, 1683. február 28. – Bermondiere, 1757. október 17.) francia természettudós.
1715-ben elindított egy kísérletet melyben arra törekedett, hogy a Franciaországban gyártott acél minőségét javítsa.  Írt értekezéseket az öntvények dermedésekor keletkező fémkristályokról, a vasöntvény viselkedéséről merevedés közben. Ő honosította meg Franciaországban a lágyacél cementálását amellyel az acél felületére kemény réteg hozható létre.
Legelőször használt mikroszkópot  a vas és az acél töretének vizsgálására.
Az első olyan technológus és fizikus volt aki ténylegesen igyekezett megmagyarázni a kohászat fizikai és kémiai folyamatait.

Mihail Vaszilevics Lomonoszov


(1711 – 1763) Denisovszka nevű faluban született Oroszország északi részén.
Szintén az egyik alapítója a kohászati tanulmányoknak. 1742-ben kiadja „A kohászat alapelemei, vagy az ércek kiaknázása” című művét.
Ő írja le elsőnek azt hogy az érc feldolgozásánál a fölösleges meddő kőzetet el kell távolítani. Ezzel a módszerrel meg lehet takarítani a tüzelőanyag egy részét.   Lomonoszovnak jó néhány elméletét még a mai kohók szerkesztéséhez és számításához is használják.

Emanuel Swedenborg

(1688-1772) svéd tudós. 1719-ben megvédte a tizedes mértékrendszert és helytállónak találta annak bevezetését.  Erre a rendszerre való átállást majd csak a Nagy Francia Forradalom tette lehetővé.
Swedenborg műve a De Ferro első olyan teljes mű ami leírja azt amit addig a vasról tudtak. 1734-ben jelent meg.
Tévedése is található a könyvben, ugyan is Swedenborg a vasat nem tekintették elemnek csak vegyületnek.  Ehhez a feltevéshez hozzájárult az is hogy egyes növények hamuja is tartalmazott vasat és azt mágnessel ki is lehetett a hamuból szedni. A kérdés az volt hogy a növény már előzőleg is tartalmazta a vasat vagy csak az égése során jött létre. Évek kellettek hogy erre a kérdésre választ kapjanak.

 Ernst Stahl
(1660-1734) német származású tudós. Szerinte minden éghető test egy sajátságos anyagot tartalmaz amely égés közben eltűnik. Stahl ezt az anyagot flogisztonnak nevezte el a görög gyúlékony szóból eredeztetve.  Ezt az elméletet gyorsan elfogadták de számos kétkedő kérdéseire kellett megfelelnie ezzel az elméletével.  Képtelen dolgokat talált ki azért hogy elméletét alátámassza. Pl.:  a vas és az acél különbségét oda vezette volna vissza hogy a vas még földdel szennyezett ezzel szemben az acél flogisztonnal telített ezért az acélt ha gyakran hevítjük elveszítheti a jellegzetes tulajdonságait. De ha az acél megfelelő mértékben tartalmaz flogisztont akkor a hevítés után a gyors hűtés a flogisztont megdermeszti és az megmarad az adott acélban.

A. L. Lavoisier

(1743 – 1794) francia vegyész. Ő tudja megdönteni a flogiszton elméletet. Lavoisier szerint az égés az anyag éghető alkotóinak egyesülése a levegő oxigénjével. Ettől az elmélettől kezdve újra helyes alapokon mehetett tovább a kohászat tudományának kutatása.

Metalworks - The Knight's Tale

Purse and other cod, money box and key in the 15 - 16th century

 

 

 

JAN PETERSEN TYPOLOGY - NORVEGIAN VIKING SWORD

Single-edged swords without guards


 
 - Berge Rendalen,
 - Allbjørk, Sigdal

I. The Transitional Typse

Type A

- Bjertnes, Sigdal, 

Type B

 

 Jarstad, V. Slidre,

 

 Vikevik, Sveen,

Distinctive Type I

 

 a-d Skjønne, Nore, Busk, a-c

  Steinsvik, Lødingen, Nordl.

II. The Earliest Viking Age

Type C

 

 Alstad, Ø. Slidre

 

 Vik, Nes, Busk

Type D

 

 Ophus, Vang,

 

 Ved Moss, Smaal.

III. Type H - I c. 800 - c. 950

Type H

  

 Torshov, Gjerdrum

 

  Eide, Gloppen,

 

 Krokstad, Melhus,

  

 Vig, Rennesø,

 

 Farmen, Hedrum,

 

Ukj st.

 

 Kyte, Voss,

IV. Type K and its Distinctive Sub-Types - 9th Century

Type K

V. Type M


VI. The 10th century

Type O

 

 Berg, Løiten,

 

Gunnarsby, Rygge

 

 Kamfjord, Sandeherred,

 

 Saarheim, Gloppen,

 

 Seim, Røldal,

Type X

 

125 ukj.

 

 Byrni, Romedal, 

 

  Hagerbakken, V. Toten

 

  Eidnes, Ullensvang

 

  Skeie, Kvinnherred, 

 

 Sandeherred,

 Other viking sword pictures