Szecesszió
A szecesszió secedo, secedere
latin: kivonulni szóból ered. Leginkább arra törekszik hogy a történelemtől
elszakadva valami újat modernet teremtsen ehhez növényi motívumok stilizációját
használja fel. A kivonuln szó utal arra hogy Bécsben 1897-ben 49 művész kivonul
a városi művészeti központból.
A bécsi orientáció hatása miatt hazánkban a szecesszió
nevet kapja.
Franciaországban és Belgiumban az Art Nouveau néven ismerik.
Angliában Stlye Liberty a stílus neve.
Spanyolországban Arte Jovun néven válik ismerté.
Olaszországban az angol behatás révén Style Liberty néven vagy Style Floreale
néven lesz
közismert.
Németországban a Jugendstil vagy a Wellenstil nevet viseli.
Összefoglaló nevén Styl 1900
Az Art Nouveau stílusnak a vasművessége a stilizált tekergő növényi ornamentika
a kúszó,
imbolygó vonalak, a végtelenbe burjánzás és a szalag fonott formák a
jellemzőek.
A német Jugendstilben a naturalisztikus növény és figurális ornamentika kapja a
primátust.
A dekorativitás kerül előtérbe.
A szecsesszióban lényegében homogén dekoratív
színfelületeket alkalmaznak. Kerülik a szögösen megtörő egyenes vonalakat. A geometriai forma szabályossága
helyett a természetes növekedés élményét keltő, szabadon áramló formákat
kedvelte. A kor gyáripari termelése és
nem emberközpontúsága ellen tiltakozik.
az alkotói szabadság visszaszerzésére törekszik.
Szecesszió
festészete és grafikája
A
szecesszió festészete főleg a növényi díszítő jellegű stílizáltságot kedvelte.
A lokálszíneket használta, tehát a tárgyak fény-árnyék által nem befolyásolt saját,
helyi színét, körvonalazott, kontúrozott felületeket, dekorativitást,
légiesített alakokat, erős allegorizálást. A preraffaelitákat és Gauguint
elődüknek vallották. A 70-es években végiggyűrűzött a japán és a távol-keleti
művészet hatása, ez megerősítette a stilizáló tendenciákat.
A szecessziós grafika legnagyobb hatású mestere az angol Aubrey Vincent Beardsley (1872-1898),
neve összeforrott a szecesszió grafikai stílusával. Fő művei illusztrációi
(Pope, Johnson, Oscar Wilde műveihez). Rajzai gyakran erotikusak, szimbolista
értelműek. A kéjesen vonagló vonal, a fekete-fehér ellentéte alkotta művei
formai alapját.
Művészek:
Paul Gauguin: Sárga Krisztus 1889
Maurice Denis
Maillol
Gustav Klimt: Osztrák festő : Aranyhalak
Egon Schiele: A Művész felesége
Jan Toorop: Halál ho la te győzelmed
Edward Burne-Jones (1833–1898): A rémfej (1887)
Munch (1963–1944): Sikoly , Az élet tánca (1899–1900)
Klimt: Danae (1907-08,
olaj, vászon, magángyűjtemény, Graz)
Henri de Toulous-Lautrec: A Moulin
Rouge-ban, Angol lány, Cirkusz,
Alfons Mucha (1860-1939): Bizánci
fej (1897; 50 cm átmérőjű, Ősz (1900–1897; 73 x 32 cm)
Franz von Stuck (1863–1928): A Szfinx csókja (1895; 160 x 144,8
cm)
Grafika:
Aubrey Vincent Beardsley
1872-1898
Üveg és kerámia művészet mesterei:
Auguste Daum:
1854-1909
Émile Gallé: 1846-1904
Ötvösművészet mestere:
L. Falise
Magyar szecesszió
A
cseh szecessziónak az építész Jan Kotéra (1871-1923), a festő Jan Preisler és
Max Svabinsky (1873-1962).
Építész Lechner Ödön (1845-1914). Az ő művészetéből induló Lajta Béla
(1873-1920) el is jutott a par excellence, modern építészethez. Fontos jelenség
Kozma Lajos, a Budapesti Műhely megalapítója, kiváló építész, belsőépítész és
illusztrátor. A festészetben a Nabishoz csatlakozó Rippl-Rónai József, valamint
a preraffaelita igazodású gödöllői iskola élén Körösfői-Kriesch Aladárral
(1863-1920) és Nagy Sándorral (1868-1950) voltak a legjelentősebbek, de
található szecessziós elem Csontváry Tivadar és Gulácsy Lajos műveiben is, és
pályája kezdetén Vaszary János, Egry József is festett szecessziós képeket.
Rippl-Rónai József: Kalitkás nő (1892; Olaj, vászon, 186 x 130,5
cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest), Fiatal nő rózsával (1898; szőnyeg, 230 x 125 cm; Iparművészeti
Múzeum, Budapest)
Vaszary János: Aranykor (1897-98;
olaj, vászon, 92,5 x 132 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Róth Miksa: Felkelő nap (1900; üveg mozaik, 171 x 76 cm;
magántulajdon)
Nagy Sándor: Ave Myriam (1904; tempera, olaj, gipsz, 89 x
60 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Moiret Ödön:
Mária Magdolna (1909
körül; mázas majolika, magasság: 73 cm; Magyar Nemzeti Galéria, Budapest)
Ligeti Miklós:
Anonymus (1903; bronz, magasság:
190 cm; Városliget, Budapest)
Lesznai Anna:
Ady párna (1912; hímzés, 65 x 60
cm; magántulajdon)
Körösfői-Kriesch:
A művészet forrása (1907; freskó;
Zeneakadémia, Budapest)
Építészet:
Az építészetben nagy szerepe abban van hogy megszabadítja az eklektika
kötöttségeitől a művészetet.
Funkcionális alakítás, vagy a korszerűséget hangsúlyozó dekoratív forma került
előtérbe. Az építészet a szecesszió ideje alatt a legsokszínűbb.
A szecesszió vágya a homogén stílus megteremtése volt.
A szecesszió építészetében például két egymással opponáló tendencia
érvényesült. Az egyik inkább csak néhány felületi formajegyben hordozza a kor
bélyegét, a szerkezeti elem, az új térértelmezés és a funkció tiszteletben
tartása miatt lényegében már a funkcionalista építészet közvetlen előképe, míg
Gaudi vagy a bécsi szecesszió székházát építő J. M. Olbrich sokkal inkább az
ornamentális, festői, atektonikus elemeket hangsúlyozta, s mint ilyen, a
romantika építészetének a folytatója.
A szecesszió építészei
Angliában Mackintosh
Belgiumban Victor Horta : brüsszeli
Tassel-ház (1892-93) az első épület, amely a szecesszió jegyében fogant.
Spanyolországban Antoni Gaudi: Sagrada
Familia templom, Batllo-ház (1904-07)
Németországban Olbrich: Secession épülete
Ausztriában Otto Wagner: a bécsi szecesszió vezető mestere.: bécsi Postatakarékpénztár, Sezession pavilon
Magyarországon Lechner Ödön: 1891-ben a budapesti Iparművészeti Múzeum, Földtani Intézet, Postatakarékpénztár
Agostino Lauro
(1861-1924): Sordevolói villa belseje (1900-1901)
Hazai
építészek:
Medgyaszay István (1877–1959; Színház, Sopron; 1909);
Kós Károly (1883–1961; Madárház az Állatkertben;1908–1909; Városmajor utcai
iskola; 1910–1912); Márkus Géza (1872–1912; Cifrapalota, Kecskemét; 1902).
Iparművészet:
Henry van de Velde belga művész aki bútorokkal és berendezési tárgyakban
képviseltette magát a szecesszió időszakában.
Emile Gallé (1846-1904):
Kerámiák
Szecesszió fémművessége és René Lalique / Art Nouveau and René Lalique
A történelmi
stílusok belső fejlődése a barokkal véget ér. Új stílus iránti igény merül fel,
melynek legjelentősebb elméleti alapozója az angol Jhon Ruskin és William Moris
volt.
Hazánkban a többi stílus másolásától való elszakadás a Millenium idejére
datálódik, de az
elterjedés a századfordulóra és az azt követő egy évtizedre tehető.
Az öntöttvas és a kovácsoltvas kombinációjának használatát is elkezdik
alkalmazni.
Magyar szecessziót sokféleség jellemzi. Behatással van rá a német, a francia,
az osztrák
vasművesség.
A kovácsoltvas-művességben a szecesszió hat díszítő irányzatát figyelhetjük
meg:
- stilizált növény
- naturalisztikus növény
- népies – nemzeti stílus
- távol Keleti, Déli vagy éppen Nyugati stílus
- históriastílusú
- neue sachlichkeit - tárgyias
A szecesszió fénykorában újra szerepet kap a barokk stílus.
Hanyatlásakor a hullámos díszes vonalakat felváltják az építészetben a
sachlichkeit a
tárgyiasság.
Ajtópántok:
Tömeges házépítések folynak. Az ajtópántok iránti igényt már csak a gyárak
tudják
kielégíteni. Az anyapánt csupán csak a praktikumot szolgálja az ajtó nyitásához
és csukásához
kell. Nincs díszítő funkciója.
Vasajtók:
A rézdomborítású ajtók és kapuk anyaga vörösréz vagy sárgaréz.
A domborított reliefek a virágkorukat élik.
Itt már nem falapra szegecselik a lemezt, hanem a sima vas keretre szegecselik
két oldalról a
lemezeket.
Rácsok:
Az Art Nouveauban belga indíttatású rácsok jelennek meg. Kezdetét Victor Horta
Tassel
házával keltezik. Belga vasművesség kerül az élre.
A lépcsősorok belső karját öntöttvasból készítik, annak fejezeteként
lombozatszerűen ágaznak
a kovácsolt szalagvas elemek.
Berendezés:
Nagy iparművészeti gyűjtemények, múzeumok jönnek létre.
Egyre inkább használati tárgyak kellenek. Minden tárgy előfordul, ami az
eklektikában.
A cégérek viszont kirekednek.
A kovácsoltvas-művességnek a bútorművességben van nagy szerepe. Vasalások és
veretek
készülnek sárga- és vörösrézből.
A szecesszió az első világháborúval ér véget.
René Lalique
Munkássága során a francia René
Lalique két stílusirányzat képviselőjévé is vált. Először ékszereivel
az Art Nouveau időszakának, a XIX. század végének alkotója lett,
majd a múlt század húszas éveitől az art deco geometrikus vonalait
követve alkotott üvegeket.
René Jules Lalique 1860. április 6-án született Champagne vidékén, Ayban. Két
évvel később apja, aki kereskedelmi ügynök volt, Párizs külvárosába költözött.A
középiskolai tanulmányait 1872-től
a Turgot-kollégiumban végezte, ahol kereskedelmi rajzot tanult Jean-Marie
Leguientõl. Miközben egész idő alatt a különféle ékszerésztechnikák
elsajátítását tanulta, ugyancsak rajzleckéket
vett, majd a párizsi iparművészeti főiskolán folytatta tovább tanulmányait.
Apja halála után, 1876-ban, René Lalique Párizs legjobb luxusékszerészénél,
Louis Aucocnál kezdett dolgozni és tanulni, akitől elsajátította a legjobb
kézművestechnikákat, köztük a kemény anyagok csiszolásának fortélyait is.
1885 végén Lalique átvette Jules Destapes mûhelyét a Gaillon téren. És itt már
saját tervei alapján készült, önálló kollekcióját tervezhette, ami átütő sikert
aratott a közönség körében.
Ezalatt az idő alatt fejlesztette ki az új anyagok integrálására épülő
ékszereit, amelyekben a féldrágaköveket, az elefántcsontot, a drágaköveket és
az átlátszó hegyikristályt ötvözte.
1886-ban házasodott össze Marie- Louise Lamberttel, elsőszülött gyermekük,
Georgette azonban 1910. december 12-én meghalt.
Lalique, mint a korban oly sokan, inspirációját a természeti elemekből
merítette. Ugyanakkor keleti hatás is felfedezhető munkáiban, elsősorban a
japán művészet növényi ornamensek tekintetében, amelyekkel minden bizonnyal a
világkiállításon volt alkalma megismerkedni. Így alkotta meg úgynevezett
tájékszereit, illetve ékszer- szobrait, amelyek mindegyikét a növényi, állati
motívumok, a víz és
a föld formavilága inspirálta. Néha a naturalista motívumok szimbolikussá
váltak nála, így jelenek meg allegorikus témák, mitikus állatok, mágikus
növények.
De ugyancsak bátornak volt mondható Lalique a maga korában a női test
ábrázolásának tekintetében.
Gyakran visszatérő elemei a félig nő, félig állat szimbólumok misztikus világa,
amelyek sokszor rendkívüli szenzibilitást sugároznak. 1897-ben a brüsszeli
világkiállításon is első díjat nyert és még ebben az évben kitüntették a
Francia Becsületrend Lovagkeresztjével.
Az 1900-as párizsi világkiállításon a Lalique-ház standja óriási feltűnést
keltett és ezzel Lalique egy csapásra a modern ékszerek tervezőfejedelmévé
vált.
Ez év szeptemberében született második gyermekük, Marc.
Az 1925-ös modern ipari és iparművészeti nemzetközi kiállításon Sevres
pavilonját az ő belsőépítészeti
tervei alapján készítették. Az Art Déco fogalma ezzel a kiállítással született
meg.
Később a modern művészeti és ipari kiállítás üvegpavilonját tervezte Párizsban,
amelynek belső terében
egy hatalmas szökőkutat állított fel, amely a „Franciaországi tavasz”
elnevezést kapta, s amely az art déco mozgalmának tökéletes kifejezője volt.
1930 márciusában René Lalique harmadszorra is megházasodott és Marie Anére-t
vette feleségül, akitől
egy fia, Jean Raymond, majd később egy lánya, Renée Jeanne Georgette született.
René Lalique, akinek élete páratlanul gazdag és sikeres volt, épp megérhette a
második világháború végét. 1945. május 5-én, 85 éves korában hunyt el.
René Lalique halála után a céget gyermekei vitték tovább és csorbítatlanul
megőrizték hírnevét.
Alfons
Mucha
Teljes neve Alfons Maria Mucha. 1860. július 24.én született Ivancice-n.
Cseh számrazású festő, grafikus, illusztrátor, plakátművész.
A Prágai Akadémiára történő jelentkezését
elutasítják ezért 1879 és 1881 között színpadképek tervezését tanító iskolába
járt Bécsben.
Mucha 1882-ben megbízást
kapott az Eduard Khuen-Belasi számára épített Emin zámek neobarokk kis
kastély
belsejének kialakítására.
1888tól a párizsi Julian Akadémián
majd
később a Calorassi Akadémián tanul. Rövid ideig Paul
Gauguinnel volt közös műterme. 1894-ben díjat nyert a párizsi
Salon kiállításán. Sarah Bernhardtnak köszönhetően lett
híres
Mucha. Ő volt az aki festőt
keresett arra hogy a Gismonda színdarab plakátját megfessék.
Mucha kapta meg ezt a megbízást és ezek a
plakátok hozzák meg neki a nagy áttörést és a hírnevet.
Egy csapásra Mucha lett a Belle Époque legkeresettebb plakátfestője. 1896-ben
festette meg Mucha Sarah Bernhardt egy plakátját
A kaméliás hölgy szerepében. 1901-ben Muchát a Francia Becsületrend lovagjává
ütötték. Egy évvel később Auguste Rodin francia szobrásszal Morvaországban
utazott. 1904-ben két évre az USA-ba ment. A
Képzőművészeti Akadémia docenseként tanított New York, Philadelphia
és Chicago
városokban. 1906-ban visszatért Prágába és feleségül vette Prágában Marie
Chytilovát, akit Párizsban ismert meg.
Charles Crane amerikai milliomos megbízásából 18 év alatt 20 monumentális
festményből álló ciklust alkotott: ASzláv
eposzt. A sorozat első 11 darabját 1919-ben állították ki a prágai
Klementiumban. A sorozat a pánszláv eszme szellemében a szláv népek legjelentősebb
eseményeit ábrázolja monumentális 6x20 méteres vásznakon. Az 1939-es német
bevonulás után az elsők között internálták: a Gestapo
tartóztatta le korábbi szabadkőműves tagsága miatt. Röviddel később
tüdőgyulladásban halt meg. Fia Jiří Mucha cseh kozmopolita, író,
publicista és forgatókönyv-író volt.
Felhasznált
irodalom:
http://korokcsodai.blogspot.hu/2012/06/szecesszio-femmuvessege-es-rene-lalique.html
Jürgen Döring: Alfons Mucha – Triumph des Jugendstils, Braus,
Heidelberg, 1997,
Baráth Béla, Éber László, Felvinczi Takács Zoltán: A művelődés története, Tóth
Könyvkereskedés és Kiadó
Pereházy Károly: Az európai kovácsoltvas-művesség története, Képzőművészeti
kiadó, Budapest 1984
Fekete Valéria: Lalique avagy a formák költészete
László Attila: René Lalique az art deco üvegmestere
